Korhatár: | ![]() |
Akár félünk a haláltól, akár nem, egyszer biztosan eljön. Mondják, halálunk pillanatában 21 grammot veszítünk a testsúlyunkból. Mindannyian. Néhány pénzérme, egy darabka csokoládé, egy kolibri súlyát. Vajon a lélek teszi ki ezt a 21 grammot? Vajon ezt a 21 grammnyi terhet azok viselik aztán, akik túlélnek minket? A 21 GRAMM című film három emberről szól, akiknek érzelmi és fizikai értelemben egyaránt magasfeszültséggel telített sorsát egy baleset váratlanul egymásba fonja. Közös történetük a szerelem csúcsaira, a bosszú mélységeibe és jóvátétel ígéretéig ragadja őket. A 21 GRAMM a Korcs szerelmek Oscar-díjra jelölt rendezője, Alejandro González Inárritu új filmje, a remény és emberség, az élni akaró lendület és a túlélés története. Mint előző játékfilmjében, az idő, ezúttal is, mint prizma a fényt, szinte szétszórja az elbeszélés struktúrájának vonalát. A történetet mesélve a film szinte észrevétlenül, lágy váltásokkal mozog múlt és jelen között, de sosem tér le a megváltást ígérő jövőhöz vezető útról. A 21 GRAMM szereplői sok-dimenziós, ellentmondásos figurák, a film pedig az ő sorsukról való meditáció, amely az emberi élet komplexitásának néhány elemét kutatja: a veszteség, függőség, szerelem, bűntudat, véletlen egybeesések, bosszú, kötelesség, hit, remény és a megváltás kérdéseit. - mondja a rendező. A 2003-as Velencei Filmfesztiválon a filmben nyújtott alakításáért a női főszereplő, Naomi Watts elnyerte a közönségtől a Legjobb Női Alakítás díját, Benicio Del Toro a Legjobb Férfi Alakítás díját, Sean Penn pedig a Legjobb Férfi Főszereplőnek járó Volpi Cup-ot. 2004-ben a Filmakadémia Naomi Watts-ot jelölte a Legjobb Női Főszereplőnek járó Oscar-díjra, Benicio Del Torót pedig a Legjobb Férfi Mellékszereplőnek járó Oscarra. |
|||||||||||||||||||||||
|
1x 4 084 Ft 4 980 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 3 999 Ft 3 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 4 999 Ft 4 999 Ft
1x 5 999 Ft 5 999 Ft
1x 4 092 Ft 4 990 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 1 542 Ft 1 880 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 2 124 Ft 2 499 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 5 329 Ft 6 499 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 4 099 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 1 499 Ft 2 199 Ft
1x 4 998 Ft 4 999 Ft
1x 3 936 Ft 4 800 Ft
1x 4 502 Ft 5 490 Ft
1x 3 999 Ft 3 999 Ft
1x 2 050 Ft 2 500 Ft
1x 2 999 Ft 2 999 Ft
1x 6 990 Ft 6 990 Ft
1x 1 267 Ft 1 490 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 0 Ft 6 490 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft