Örök lányok
Azok a vad 60-as évek! Zene, fű, pia, bulik és a szabad szerelem kora.
Suzette és Vinnie igazán tudna mesélni arról, hogyan is zajlott az élet akkoriban, ők ugyanis messze földön híres gruppiek voltak – bombajó csajok, bejáratosak a legmenőbb bandák öltözőibe is. Nem volt olyan rocksztár, akit ne ismertek volna testközelből, nem volt olyan buli, ahol nem tették tiszteletüket...
Ám az évek tovaszálltak, és a '60-as évek feleltlen bohóságát is maguk mögött hagyták a legtöbben. De Suzette semmit nem változott. Lélekben ugyanolyan gondtalan és szabad, mint egykor volt – az sem zaklatja fel nagyon, hogy éppen kirúgták a munkahelyéről, egy Los Angelesi rock klub bárpultja mögül. Inkább lehetőséget lát a hirtelen jött szabadságban.
Elhatározza, hogy megkeresi régi barátnőjét, Vinnie-t, akiről már vagy két évtizede nem hallott semmit. Útban Phoenix felé felvesz egy fura figurát is a kocsijába – egy írót, aki saját bevallása szerint nem szexelt már vagy egy évtizede. Lesz meglepetés, ha beállítanak Vinnie-hez! Különösen azért, mert ellentétben barátnőjével, Vinnie teljesen hátat fordított régi önmagának, és most öltönyös ügyvéd férjével, valamint két tinédzser lányával éli a tisztes polgárok hétköznapjait...
Ja, és a férj, meg a gyerkőcök semmit nem tudnak a tisztes mintafeleség harsány múltjáról. Még azt sem néznék ki belőle, hogy valaha járt koncert közelében!
Játékidő: kb. 101 perc
Nyelv: Angol 5.1
Felirat: magyar, cseh, dán, finn, héber, izlandi, lengyel, norvég, pportugál, svéd, angol (halláskárosultaknak)
Örökkön-örökké
Ennek az ízig-vérig mai Hamupipőke-történetnek Danielle, ez a rendkívüli XVI. századi leány a főszereplője. Imádja a könyveket, kardforgatásban ugyanúgy jeleskedik, mint lovaglásban, s ha mindeme tulajdonságaihoz különleges szépségét is hozzászámítjuk, kétségtelen, hogy képes meghódítani bármely herceg szívét.
Danielle-től természetesen mi sem áll távolabb, minthogy „klasszikus“ Hamupipőke, azaz sötét ármányok védtelen áldozata legyen. Az intelligens és független teremtés nem vár balga módon, hogy a herceg kihúzza őt a bajból; éppen ellenkezőleg, ő siet a herceg segítségére, sőt még az életét is megmenti.
Akitől viszont Danielle igazi segítséget remélhet, az nem a mesék jótündére, hanem maga Leonardo da Vinci. S bár a lány, ahogyan illik, felölti a csodálatos üvegcipellőket, ez senkit ne tévesszen meg: ez a Hamupipőke ugyanis távolról sem az a szende teremtés, akinek történetével szegény nagyanyáinkat kábították ködös őszi estéken.
Játékidő: kb. 116 perc
Nyelv: angol 5.1
Felirat: magyar, svéd, norvég, dán, finn, portugál, héber, lengyel, cseh, izlandi, angol (halláskárosultaknak)