Korhatár: |
Pablo Sterni (Sergi Lopez – A Faun labirintusa) jelentéktelen figura. 11 éve dolgozik ugyanannál a biztosítónál ügynökként. Amikor aztán egy nap úgy dönt, saját zsebére is üzletel egy kicsit, beüt a krach. Be nem jelentett ügyfelének, M. Cannonnak (Jean-Louis Trintignant – Egy férfi és egy nő, Három szín: Piros) a féltve őrzött autóját ugyanis ellopják és összetörik. Pablonak pedig elő kell teremteni a biztosítási összeget, ami félmillió frank. A reménytelen helyzetben a kétségbeesett férfi unokaöccsének, a 20 évvel korábban egy bulin betépett, és azóta úgy maradt Léonnak (Christopher Lambert – A hegylakó, Metró) az örökségéből szeretne pénzhez jutni. Léon azonban csak Janis Joplin és John Lennon visszatérésére vár, ezért Pablo saját feleségét, az unalmas hétköznapokba belefáradt Brigitte-et (Marie Trintignant – A selyem sikolya) és az állástalan színészt, Waltert (Francois Cluzet – Semmihasznák) kéri meg, hogy játsszák el Léon bálványait, hogy így kicsalhassák tőle a pénzt. Aztán persze semmi nem a tervek szerint alakul... Fergeteges helyzetekkel teli, életigenlő vígjáték a Janis és John, melynek megfelelő ritmusáról a 60-as, 70-es évek legnagyobb rockslágerei gondoskodnak. |
|||||||||||||||||||||||||
|