Összesen: 113 454 Ft
Korhatár: |
Végre éppen minden jóra fordulna: Emilien, a kétballábas rendőr huszonhetedik nekifutásra megszerzi a jogosítványt,Daniel, a turbómeghajtású taxis pedig szép barátnőjével készül egy kis közös ebéd utáni deszszertre. De természetesen semmi nem megy ilyen könnyen. Az események elszabadulnak, a kalandok száguldva beindulnak, és máris fékezhetetlen banditák és csúcsra pörgő ellenfeleik üldözik egymást Marseille kanyargó sikátoraiban.
A városba látogat ugyanis a japán védelmi miniszter, akit elrabol négy rejtélyes nindzsa. A miniszternek (és velePetrának, a gyönyörű rendőrlánynak) nyoma sincs, ahol pedig a rendőrség tehetetlen, csupán egy megoldás van: a taxis, aki utálja a zsarukat, de imádja a száguldást! A Luc Besson nevével fémjelzett sikerfilm folytatása a hazai mozikban még a nagysikerű előd nézettségi eredményeit is túlszárnyalta, és így egyike az év eddigi legnagyobb sikereinek. Mivel a Taxi első részét ott találjuk a hazai DVD-forgalmazás történetének 5 legsikeresebb megjelenései között, nem alaptalan azt feltételezni, hogy a folytatás is hetekig áll (vagy inkább száguld) majd az eladási sikerlisták élén! |
||||||||||||||||||||||||
|
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 5 999 Ft 5 999 Ft
1x 5 280 Ft 5 280 Ft
1x 3 987 Ft 4 690 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 1 615 Ft 1 900 Ft
1x 3 315 Ft 3 900 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 4 225 Ft 4 970 Ft
1x 2 448 Ft 2 880 Ft
1x 2 999 Ft 6 999 Ft
1x 3 817 Ft 4 490 Ft
1x 9 999 Ft 14 999 Ft
1x 2 549 Ft 2 999 Ft
1x 2 457 Ft 2 890 Ft
1x 2 720 Ft 3 200 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 499 Ft 1 999 Ft
1x 3 647 Ft 4 290 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 529 Ft 1 799 Ft
1x 5 525 Ft 6 500 Ft
1x 2 804 Ft 3 299 Ft
1x 2 287 Ft 2 690 Ft
1x 4 760 Ft 5 600 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft