Korhatár: | ![]() |
William Munny törvényen kívüli bérgyilkos volt, de tizenegy éve szögre akasztotta fegyverét, és hátat fordított előző életének. Most azonban Schofield kölyök, a fejvadász, lovagias ügy megoldásához kéri a hajdani villámkezű segítségét. Két cowboyt kell eltenni láb alól, akik a közeli Big Whiskeyben összevagdalták egy prostituált arcát.
A seriff (Gene Hackman) néhány lóért futni hagyta a tetteseket. Munny tizenegy év után felcsatolja pisztolytáskáját, és elindul, hogy hosszas hányattatás után nemcsak a cowboyokon, de a saját hatalmába beleőrült, kegyetlen seriffen is elégtételt vegyen.
Extrák:
25 évvel ezelőtt David Boyle beszállt egy autóba. Amikor négy nappal később újra előkerült, már egészen más volt, még két legjobb barátja, Sean és Jimmy sem volt fontos többé számára.
A gyerekek felnőttek. Sean rendőr lett, Jimmynek kis boltja van meg priusza és gyanús haverjai, Dave azóta is az akkori, régi emlékeivel küszködik.
Jimmy lányát egy nap holtan találják, a gyilkosság pedig újra összehozza a három egykori jóbarátot. Mindannyiuknak szembe kell nézni a múlttal, amire egyikük sem szeretne emlékezni. Az apa bosszút akar állni. A rendőr el akarja kapni a tettest, és meg akarja menteni az apát attól, hogy maga is bajba keveredjen. De bármerre mennek, valahogyan mindig újra a haramadik férfiba botlanak...
Extrák:
Frankie Dunn (CLINT EASTWOOD) számos nagyszerű bokszbajnokot nevelt ki edzői pályafutása során. A legfontosabb tudnivaló, amit megtanított nekik, saját életfilozófiájának összefoglalása volt: mindig, mindenképpen védd magad. Miután lányával véglegesen megromlott a kapcsolata, Frankie senkit nem engedett közel magához. Egyetlen barátja Hepaj (MORGAN FREEMAN), az egykori bokszoló, ő tartja rendben Frankie edzőtermét. Csak ő tudja, hogy a férfi goromba külseje olyan embert álcáz, aki az elmúlt 23 évben csaknem mindennap misére járt, hogy feloldozást találjon bűnei alól.
Frankie életében egyszer csak megjelenik Maggie Fitzgerald (HILARY SWANK). Maggie-t nem kényeztette el az élet, de egy dologban jóval szerencsésebb, mint a legtöbb ember a világon: tudja, hogy mit akar, és minden áron el is akarja érni. Ahhoz, amit eddig meg tudott szerezni magának, tehetségével, kitartásával és rendíthetetlen akaraterejével jutott. Maggie azonban leginkább arra vágyik, hogy higgyen benne valaki. Frankie viszont arra vágyik a legkevésbé, hogy felelősség szakadjon a nyakába.
Kíméletlenül közli Maggie-vel: túl öreg ahhoz, hogy bajnok lehessen, ő pedig egyébként sem foglalkozik női versenyzőkkel. Ám a visszautasítás süket fülekre talál, Maggie nem akar vagy nem képes lemondani életcéljáról, ezért naponta eljár Frankie edzőtermébe és hatalmas elszántsággal gyakorol. Amikor Frankie látja, hogy Maggie soha nem fogja föladni, morogva ugyan, de elvállalja, hogy profi bokszolót farag belőle...
A 75. éves Clint Eastwood 25. rendezése - amely az utolsó kétkedőknek is bebizonyította, hogy szűkszavú westernhősből is válhat a legnagyobb rendezők egyike - minden szempontból különleges darab. A film világszerte osztatlan sikert aratott a közönség és a szakma köreiben egyaránt, 4 Oscar-díja mellé közel ötven fesztiváldíjat és szakmai elismerést söpört be. A Millió dolláros bébi azon kevés filmek egyike, melyek már bemutatásuk pillanatában klasszikussá váltak.
A Millió dolláros bébi óta Eastwood most először dolgozott a kamera mindkét oldalán, és Walt Kowalski szerepében a többszörös Oscar®-díjas színész-rendezőtől húsbavágóan őszinte, egy egész élet tapasztalatait magába sűrítő „elsőrangú, hamisítatlan Eastwood-alakítást láthatunk.” (Peter Travers, Rolling Stone).
Extrák:
5x 2 529 Ft 2 975 Ft
4x 1 125 Ft 1 500 Ft
6x 0 Ft 3 490 Ft
2x 2 890 Ft 3 400 Ft
3x 3 599 Ft 4 499 Ft
2x 4 674 Ft 5 499 Ft
2x 3 499 Ft 3 999 Ft
59x 2 999 Ft 4 999 Ft
2x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 4 999 Ft 9 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
5x 3 392 Ft 3 990 Ft
1x 6 299 Ft 6 499 Ft
1x 5 391 Ft 5 990 Ft
1x 4 999 Ft 5 999 Ft
1x 3 399 Ft 3 999 Ft
1x 4 999 Ft 9 999 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 3 739 Ft 4 399 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 2 121 Ft 2 495 Ft
1x 4 420 Ft 5 200 Ft
1x 4 999 Ft 9 999 Ft
1x 2 967 Ft 3 490 Ft
1x 7 191 Ft 7 990 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 012 Ft 1 190 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 3 817 Ft 4 490 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 3 999 Ft 6 999 Ft
1x 8 991 Ft 9 990 Ft
1x 5 391 Ft 5 990 Ft
1x 3 817 Ft 4 490 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 7 191 Ft 7 990 Ft
1x 4 999 Ft 7 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 6 990 Ft 6 990 Ft
1x 9 999 Ft 19 999 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 5 355 Ft 6 300 Ft
1x 4 038 Ft 4 750 Ft
1x 672 Ft 790 Ft
1x 4 999 Ft 7 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 241 Ft 2 490 Ft
1x 7 101 Ft 7 890 Ft
1x 4 249 Ft 4 999 Ft
1x 5 096 Ft 5 995 Ft
1x 11 999 Ft 12 999 Ft
1x 4 249 Ft 4 999 Ft
1x 2 999 Ft 5 999 Ft
2x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 3 783 Ft 4 450 Ft
1x 8 982 Ft 9 980 Ft
2x 29 999 Ft 29 999 Ft
1x 4 999 Ft 7 999 Ft
1x 19 999 Ft 19 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 2 287 Ft 2 690 Ft
1x 2 999 Ft 4 999 Ft
1x 4 249 Ft 4 999 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 7 999 Ft 14 999 Ft
13x 4 999 Ft 9 999 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 6 622 Ft 7 790 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 4 499 Ft 4 999 Ft
1x 4 491 Ft 4 990 Ft
1x 2 800 Ft 3 500 Ft
1x 2 999 Ft 7 999 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 5 525 Ft 6 500 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 4 999 Ft 9 999 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 7 999 Ft 9 999 Ft
1x 6 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 999 Ft 5 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 4 165 Ft 4 900 Ft
1x 7 999 Ft 12 999 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 2 125 Ft 2 500 Ft
1x 3 145 Ft 3 700 Ft
1x 2 124 Ft 2 499 Ft
1x 2 549 Ft 2 999 Ft
1x 2 999 Ft 3 999 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 0 Ft 10 990 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 4 999 Ft 5 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft
1x 1 999 Ft 2 499 Ft
1x 999 Ft 4 999 Ft
2x 1 999 Ft 3 999 Ft
5x 3 654 Ft 4 299 Ft
2x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft
1x 14 999 Ft 14 999 Ft
1x 1 118 Ft 1 490 Ft
1x 2 999 Ft 4 999 Ft
1x 3 399 Ft 3 999 Ft
7x 19 999 Ft 19 999 Ft
1x 4 667 Ft 5 490 Ft
1x 999 Ft 2 999 Ft
1x 2 999 Ft 7 999 Ft
1x 4 999 Ft 5 999 Ft
1x 5 790 Ft 5 790 Ft
1x 2 967 Ft 3 490 Ft
1x 4 491 Ft 4 990 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 3 060 Ft 3 600 Ft
1x 7 191 Ft 7 990 Ft
1x 1 274 Ft 1 499 Ft
2x 4 242 Ft 4 990 Ft
1x 4 999 Ft 9 999 Ft
1x 4 941 Ft 5 490 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 3 230 Ft 3 800 Ft
1x 3 392 Ft 3 990 Ft
5x 2 499 Ft 2 999 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 2 835 Ft 3 150 Ft
1x 5 092 Ft 5 990 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
7x 999 Ft 4 999 Ft
1x 6 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 974 Ft 3 499 Ft
1x 2 999 Ft 4 999 Ft
1x 2 550 Ft 3 000 Ft
1x 8 492 Ft 9 990 Ft
1x 4 999 Ft 7 999 Ft
1x 3 599 Ft 3 999 Ft
1x 3 392 Ft 3 990 Ft
1x 3 383 Ft 3 980 Ft
1x 5 999 Ft 9 999 Ft
1x 6 291 Ft 6 990 Ft
1x 2 999 Ft 2 999 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 2 974 Ft 3 499 Ft
1x 3 039 Ft 3 799 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 2 542 Ft 2 990 Ft
1x 3 999 Ft 5 999 Ft
1x 6 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 117 Ft 2 490 Ft
1x 2 975 Ft 3 500 Ft
1x 1 104 Ft 1 299 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
3x 10 199 Ft 11 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 4 941 Ft 5 490 Ft
1x 4 249 Ft 4 999 Ft
1x 799 Ft 5 999 Ft
1x 3 315 Ft 3 900 Ft
1x 14 999 Ft 19 999 Ft
1x 3 144 Ft 3 699 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft
1x 3 599 Ft 3 999 Ft
1x 5 841 Ft 6 490 Ft
1x 22 491 Ft 24 990 Ft
1x 1 799 Ft 1 999 Ft
1x 4 499 Ft 4 999 Ft
1x 6 990 Ft 6 990 Ft
2x 0 Ft 4 499 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 2 804 Ft 3 299 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
15x 999 Ft 2 999 Ft
1x 2 999 Ft 2 999 Ft
1x 6 792 Ft 7 990 Ft
1x 2 890 Ft 2 890 Ft
1x 1 785 Ft 2 100 Ft
1x 4 949 Ft 5 499 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 7 999 Ft 9 999 Ft
1x 5 489 Ft 6 099 Ft
1x 9 999 Ft 14 999 Ft
1x 5 999 Ft 5 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 791 Ft 1 990 Ft
1x 2 117 Ft 2 490 Ft
1x 4 249 Ft 4 999 Ft
1x 2 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 508 Ft 2 950 Ft
1x 7 394 Ft 8 699 Ft
1x 2 999 Ft 4 999 Ft
1x 5 517 Ft 6 490 Ft
8x 9 999 Ft 19 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 999 Ft 2 999 Ft
1x 5 354 Ft 6 299 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 999 Ft 5 999 Ft
1x 2 380 Ft 2 800 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 12 999 Ft 14 999 Ft
1x 1 499 Ft 2 999 Ft
1x 4 999 Ft 7 999 Ft
1x 8 415 Ft 9 900 Ft
1x 2 999 Ft 4 999 Ft
1x 2 040 Ft 2 400 Ft
2x 2 124 Ft 2 499 Ft
1x 3 392 Ft 3 990 Ft
1x 3 230 Ft 3 800 Ft
3x 7 999 Ft 14 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 5 096 Ft 5 995 Ft
1x 4 249 Ft 4 999 Ft
1x 4 999 Ft 7 999 Ft
8x 2 805 Ft 3 300 Ft
1x 3 392 Ft 3 990 Ft
1x 1 615 Ft 1 900 Ft
1x 4 999 Ft 4 999 Ft
1x 3 392 Ft 3 990 Ft
1x 3 392 Ft 3 990 Ft
1x 3 817 Ft 4 490 Ft
2x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 5 799 Ft 5 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 49 999 Ft 49 999 Ft
1x 4 080 Ft 4 800 Ft
1x 49 999 Ft 59 999 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 4 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 520 Ft 2 800 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 6 999 Ft 7 999 Ft
1x 4 499 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 7 999 Ft
1x 9 999 Ft 14 999 Ft
1x 9 999 Ft 24 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 9 999 Ft 14 999 Ft
1x 999 Ft 3 999 Ft
3x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 683 Ft 1 980 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 513 Ft 1 780 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 49 999 Ft 79 999 Ft
2x 3 994 Ft 4 699 Ft
1x 3 824 Ft 4 499 Ft
1x 4 675 Ft 5 500 Ft
4x 799 Ft 4 999 Ft
1x 4 999 Ft 7 999 Ft
1x 3 994 Ft 4 699 Ft
1x 2 974 Ft 3 499 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 5 399 Ft 5 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 1 999 Ft